Készen van új vállalkozása? Mire lesz szüksége a vállalatirányítással kapcsolatban?

Blogunkban arra a problémára fókuszálnánk, hogy mi is következik azután, hogy bejegyezték vállalkozását, megkapta az engedélyeket, átutalta a törzstőkét és készen áll termelni, szolgáltatni.

Ezen topikkal nem sokan foglalkoznak, pedig sok olyan szoftver és digitális megoldás létezik, ami ajánlott cégalapításnál és van olyan is amely kötelező, hozzátenném hatóságilag. Most kiemelnénk, hogy ezek nem helyetesíthetőek Microsoft Office termékkel, nem fogadják el a hatóságok.

Listánkat két részre fogjuk bontani. Első részében a nélkülözhetetlen vállalati szoftvereket fogunk felsorolni, majd a második részben azokat, amelyek ajánlottak. Nem térnénk ki a támogató, hétköznapokban is használatos programokra sem, mert az igen hosszú lista lenne.

Nélkülözhetetlen szoftverek:

  1. Ügyfélkapu (KÖTELEZŐ)

A legnagyobb szüksége, a böngészőben felkereshető Ügyfélkapura lesz, amely a saját és vállalata hivatalos ügyeinek intézését szolgálja. Regisztráció után, itt tud a hatóságok felé bejelentéseket küldeni és fogadni.

Elérhetősége:

ugyfelkapu.magyarorszag.hu

  1. ÁNYK-Általános Nyomtatványkitöltő (NAV) (KÖTELEZŐ)

Ez a program a szíve és lelke annak, hogy Ön bármilyen formanyomtatványt, adóbevallást, bejelentést tegyen a Nemzeti Adó és Vámhivatal részére. Legyen telepítve, szüksége lesz rá.

https://www.nav.gov.hu/nav/letoltesek/nyomtatvanykitolto_programok/nyomtatvany_apeh/keretprogramok/abevjava_install.html

  1. Számlázó és Házipénztár kezelő szoftver (KÖTELEZŐ)

Azon vezetők, akik saját vállalkozást nyitnak, tisztában vannak azzal, hogy a pénzügyi területek közül szinte a számlázás és készpénz kezelés, az egyik legjobban felügyelt és szabályozott terület. Rengeteg apró részletre kell figyelni, hogy nehogy nagyobb problémát okozzunk magunknak. Ne felejtkezzen meg róla, hogy cégalapításnál létre kell hoznia egy pénzkezelési szabályzatot, számviteli politikát tartalmazó dokumentumot és időszaki pénztárjelentéssel is kell rendelkezzen. Iktatni is érdemes ezen dokumentumokat a keveredések elkerülése végett.

Ami nagyon fontos, hogy szüksége lesz egy számlázó és egy házipénztár kezelő programra.  2020-2021 a papír alapú számlázás teljesen ki fog szorulni a magyar piacról. Az Online számlázó felületek elsőre olcsónak és hatékonynak tűnnek, ami igaz is, de nem tartalmaznak házi pénztár kezelő modult, így azt külön meg kell vásárolnia. Figyelem! Nem lehet excel-ben vezetni ezen nyilvántartásokat, törvényileg. Olyan professzionális számlázó programot vásárolni, ami mindkét modult tartalmazza nem is olyan drága. Ha nem hiszi tekintse meg megoldásainkat és nem kell havonta fizetni értük átlag 1.000-1.500 forintot, valamint támogatást is kap használatukhoz.